Gönc német telepesfalu, mely a Hernád mentén, Újvár alatt letelepített királynéi német telepesfalvak egyike. Nevét 1219-ben említette először oklevél Bücij (Guncy) néven.

A tatárjárás után a királynéi német telepesfalukat a vizsolyi ispánság fogta össze, külön ispánnal az élükön. Kun László uralkodása alatt az Aba nemzetség hatalmába kerül, s a Gönctől délkeletre emelkedő hegyen felépítik Gönc várát, melynek romjait az Aba-nemzetség béli Amadé-ról Aba Amadé még ma is Amadi vár-nak neveznek.

Az 1280-as évektől az országos méltóságokat viselő Amadé birtokába került, aki itt rendezte be udvartartását és a feudális anarchia korában innen intézte országos ügyeit, innen kormányozta az uralma alá tartozó vármegyéket. Vencel király uralkodása alatt az ifjú Károly király egy ideig itt Göncön tartózkodott Amadé nádornál, Gönc várában. S mikor 1304 körül a Vencel híveiül szegődött szepesi szászok és kassai polgárok megostromolták Gönc várát, az ostromlókat megverték és Vencel zászlaját elvették. A zászlót a gönci várnagy: Apród István elküldte a királynak Oroszországba, aki ekkor első felesége elhozatala miatt járt ott. 1311-ben Amadé nádor halála, majd 1312-ben a király ellen fordult Amadé fiak rozgonyi csatában elszenvedett veresége után a várat Károly Róbert király Drugeth Fülöppel megostromoltatta és bevette. Ettől kezdve a Drugetheké.

Gönc városának gazdasági életét már ez időben jelentős szőlőtermelés jellemezte, s az 1327-ből fennmaradt oklevelek szerint pénteki napokon hetivásárt tartottak. Egyházának kegyura a királyné volt, s ki volt véve az egri püspök joghatóságaalól.

A huszita mozgalom idején a husziták kezére került. A főként német lakosságú település a török hódoltság idején vált újra magyar többségűvé.
1570 és 1647 között Gönc Abaúj vármegye székhelye volt.

A reformáció idején fontos szerepet töltött be a kultúrában; itt fordította magyarra a Bibliát Károli Gáspár (vizsolyi biblia). 1687-ben egy időre Göncön telepedett meg a Sárospatakról elűzött református főiskola is.

A város fontos szerepet töltött be a tokaj-hegyaljai borokkal való kereskedelemben; a 136,6 literes ún. gönci hordó mértékegységgé vált. A részben mezőgazdasággal foglalkozó településre nehéz idők köszöntöttek a 19. század végén természeti csapások miatt, a trianoni békeszerződés után pedig amiatt, hogy az ország szélére került, elveszítve kereskedelmi szerepét. 1979–81 között itt működött a Szathmáry István alapította alkotótábor Deim Pál, Csiky Tibor, Misch Ádám és Fajó János művészeti vezetésével, növendék volt Saxon-Szász János is.

2001-ben visszakapta városi rangját.A 2013. január elsejétől életbe lépő közigazgatási beosztás a Gönci járás székhelyének jelölte ki.

Megtekintésre érdemes:

• Huszita-ház
• Pálffy-kastély
• Károli Gáspár szobra a református templom kertjében
• Régi zsidó temető
• Károlyi Gáspár Múzeum és Bibliakiállítás a református templom mellett
• Pálos kolostorrom
• Amadé-vár romjai

A települést 1297-ben említik először Keked írásmóddal. 1317-ben Kekud, 1319-ben Quequed, 1332-1335 között Quequed, Kykit, Kekuk és Kekud alakban írva említik nevét. A település nevét az 1297-1317-es évekből tanúk és királyi ember nevéből ismerjük.

1332-ben már egyházas hely volt, papja a pápai tizedjegyzék szerint ekkor 12, 1333-ban 8, 1334-ben 3, 1335-ben 2 garas pápai tizedet fizetett. 1319-ben Pányokkal szomszédosnak említik. Kastélya gótikus eredetű, a 15. században épült, később reneszánsz stílusban építették át. A mai Kéked 1943-ban jött létre Alsó- és Felsőkéked egyesítéséből.

2013. október 21-én felavatták a Kéked-Abaújnádasd közötti 2,8 km hosszú összekötő utat.

Megtekintésre érdemes:

• Melczer-kastély
• Római katolikus templom
• Mátyás-forrás és fürdő

A terület a honfoglalás óta lakott, 1270-ben említik először. A füzéri várhoz tartozott. Nevét a pálos rend címerállatáról, a hollóról kapta, de a középkorban Felsőkomlós néven is ismerték. A 17. században elnéptelenedett.

I. Lipót a Károlyi családnak adományozta a területet. Ők szlovák telepeseket telepítenek a faluba. 1777-ben üveghutát alapítanak Hollóházán, ez a mai gyár elődje. A 19. században a kis üveghuták már nem tudják felvenni a versenyt a nagyüzemekkel, így a szomszédos Telkibánya példájára Hollóháza hutáját kőedénygyárrá alakítják át. 1956-ban fokozatosan áttértek a porcelángyártásra. Hollóházán található az Országos Kéktúra keleti végpontja.

2010. december 17-én helyezték forgalomba az 1 740 387 eurós beruházással elkészült, a szomszédos Eszkárosra vezető közutat.

Megtekintésre érdemes:

• Porcelánmúzeum
• Szent László katolikus templom

1205 és 1209 között Bánk bán volt Abaúj vármegye ispánja, a falu is az ő birtoka volt. Füzér története szorosan egybekapcsolódik a füzéri váréval, ami egy vulkáni eredetű dombon áll. A vár egyik legkorábbi váraink egyike, a tatárjárás előtt épült, 1235-ben már állt. II. András megvásárolta a várat, innentől a hozzá tartozó falvakkal együtt királyi birtok volt.

A vár és a hozzá tartozó település a 16. századtól Perényi Imréé, majd a Báthoriaké, a Nádasdyaké, majd a Károlyiaké volt. 1526–1527-ben ebben a várban őrizték a magyar koronát.

A Rákóczi-szabadságharc után a település elnéptelenedett, de később újra benépesült. A 19. századra már kedvelt kirándulóhely volt szép erdeje és a közeli gyógyfürdők miatt. Környéke természetvédelmi terület, különlegessége a fokozottan védett sziklagyep növényzet és a Carpaticum flóratartomány, mint a sziklai csenkesz, szirti páfrány, magyar kőhúr, rózsás kövirózsa, barátszegfű, a Bisó-patak mentén ligeterdők találhatók. A mozaikos gazdálkodási szerkezet a természeti adottságoknak megfelelően alakult ki. Így a patak menti mélyebb fekvésű, vizenyős területeken kaszálók, az enyhén hullámos domboldalakon szántóföldek, a lejtők legmeredekebb részein pedig legelők vannak.

A település fűzfákról kapta a nevét. Oklevelekben említik: Füzér-, Fywzer- és Fyzer-nek is.

Megtekintésre érdemes:

• Füzéri vár
• Nagy-Milic Natúrpark Látogatóközpont és Várgondnokság
• Tájház
• Múltidéző Ház
• A településen áthalad az Országos Kéktúra 27-es számú szakasza

A terület az őskor óta lakott. A település az 1320-as években jött létre a füzéri uradalom részeként. Először egy 1389-es adománylevélben említik.

A husziták, majd a törökök is feldúlták, többször elpusztult. 1711-ben pestisjárványban halt ki a lakosság, legközelebb 1786-ban említik. 1875-ben épült meg a fűrészmalom, a mai fűrészüzem elődje, majd a kisvasút (Magyarország első erdei vasútja.)

1914-től rendszeresen megrendezik az országos állat- és kirakodóvásárt.

A trianoni békeszerződés után a település az országhatár közelébe került. A nagy gazdasági világválság és a második világháború után újra fejlődésnek indult a község. 1958-ban a porcelán előállításának alapanyagául szolgáló kaolin kitermelésére bányát nyitottak, amellyel a közelmúltig ellátták a Hollóháza községben működő porcelángyárat. Ezekben az évtizedekben sokat fejlődött a település és az infrastruktúra.

1980-ban a tiltakozás ellenére felszámolták a bodrogköz-hegyközi kisvasúthálózatot, ezzel a település elvesztette vasúti kapcsolatát Sátoraljaújhellyel és több környező településsel. A Hegyközi Kisvasúthoz korábban csatlakozó erdei vasutat azonban nem bontották el, azt 1989-től fokozatosan felújították, és ma is üzemel Pálházi Állami Erdei Vasút néven.

2005-ben városi rangra emelték, ezzel az ország legkisebb népességű, és legészakibb fekvésű városa lett.

Megtekintésre érdemes:

• Pálházi Állami Erdei Vasút
• Pálházi perlitbánya

A környék az őskor óta lakott. A település a Hernád völgyében levő királynéi német telepesek ispánságának székhelye volt. 1215-ben Vislu néven említik először. Neve a német Visili személynévből származhat. A középkorban nagyobb jelentőségre tett szert, annak köszönhetően, hogy közel feküdt a Kassa, Lengyelország és Oroszország felé vezető úthoz.

1300 körül Amadé nádor törvénykező helye lett, 1322-től pedig Drugeth Vilmos nádor és bírája Perényi Miklós is itt ítélkezett az alája tartozó hét vármegye ügyeiben, és itt vívták meg a perdöntő gyalog- és lovaspárbajokat is, és olykor itt tartották a megyegyűléseket is.

A legnevezetesebb esemény, ami a községhez kapcsolódik, Károlyi Gáspár magyar nyelvű teljes bibliafordításának kinyomtatása a vizsolyi nyomdában 1590-ben. Károlyi Gáspár Göncön volt tiszteletes és munkatársakkal dolgozott a Biblia fordításán.

A falu birtokosai ekkor Ecsedi Báthory István szatmári és szabolcsi főispán, később országbiró, és felesége Homonnay (Drugeth) Euphrosina voltak, akik Mantskovits Bálint könyvnyomtató segítségével 1588-ban itt Vizsolyban alapították meg Magyarország egyik legrégibb könyvnyomdáját, abból a célból, hogy abban a Károlyi Gáspár gönci prédikátortól fordított bibliát nyomtassák. Ez időtájt itt Göncön volt tanuló Szenczi Molnár Albert is, aki gyakran hordozta Károlyi Gáspártól a nyomdába és onnan vissza a kéziratokat és korrekturákat.

Volt korábbi magyar nyelvű bibliafordítás is, a Huszita Biblia néven ismert amiből három kódexben maradtak fenn részletek, a többi azonban az üldözések során elveszett. (Nagy kár érte, mert nyelvünk régebbi állapotát is bemutatta.) A község temploma is nemzeti kincs. Már a 12. században megépült az Árpád-kori szentély és hajó, amit aztán később kibővítettek. Freskók maradtak meg benne a 13. századból. Egyik értékes freskója a Szent László-legendát mutatja be.

Megtekintésre érdemes:

• Református templom
• Római katolikus templom
• Vizsolyi Biblia
• Nyomdatörténeti kiállítás

Fényes Elek szerint „Bodó-Ko-Váralja, (Pod-Boldok), magyar-orosz mezováros, Abauj vármegyében, Kassához délre 6 mfdnyire: 1221 r. kath., 258 g. kath., 19 zsidó lak. Rom. és gör. kath. paroch. templomok. Van itt egy csinos kastély és kert, sok gazdasági épület, sweiczi tehenészet, hires bort termo szolohegy, szép erdo. – Régi várát a Rákócziak épitették. F. u. gr. Péchy Józsefné. Ut. postája Tállya.”

A település a boldogkői várról kapta nevét, mely a Bodókő nevű sziklán áll. A falu története szorosan összeforrt a váréval. Boldogkőváralja első írásos említése egy 1282-ben kelt oklevélben található, ahol Castrum Boldua néven utalnak a várra.

A vár a tatárjárás után épült, a Hernád-völgy legjelentősebb erődítményeként. 1300-ban Bolduaku, Buldo ku, 1301-ben Bulduakev, 1331-ben Bolduaku, 1332-ben Boldolken, 1335-ben Buldwakw alakban írták.

Boldogkőváralja a Tomaj nemzetséghez tartozó Jaak fiának, Tyba ispánnak vára és faluja volt. 1272–1290 között IV. László cserébe szerezte meg Tyba ispántól.

Az Árpád-ház kihalása után a Károly Róbert ellen lázongó Aba Amadéék birtoka lett, tőlük a király elkobozta és a Drugeth családnak adományozta. Ők építették az öregtorony köré a vár többi részét. Az elkövetkezendő évszázadokban a várat több nemesi család is birtokolta. A 15. században két szakaszban tovább bővítették. Mohács után gyakran cserélt gazdát, hol Ferdinánd, hol János király birtokában volt.

A 17. században a vár hadászati jelentőségét elvesztette. A század elején II. Lipót parancsára robbantani kezdték, később azonban a Péchy család neogótikus stílusban helyreállította.

Boldogkőváralja a 19. század elején mezővárosi rangban állott és vásártartási joggal is rendelkezett.

A vár jelenleg az önkormányzat kezelésében van. 2002-ben nagy rekonstrukciós munkálatok kezdődtek a várban.

Megtekintésre érdemes:

• Boldogkői vár
• Péchy-Zichy kastély
• Tájház
• Szent Donát kápolna

Sárospatak már az őskorban is lakott volt. Az első feljegyzések szerint 904-ben vette hatalmába a környéket Alaptolma, Ketel vezér fia, s a gróf Cseszneky család őse. 1201-ben városi kiváltságokat kapott Imre királytól. A középkorban fontos kereskedelmi állomás (Lengyelország felé). Várát I. Endre király építtette. Itt született II. Endre király lánya, Szent Erzsébet.

Sárospatak Zsigmond királytól szabad királyi városi rangot kapott, Mátyás királytól pedig vásártartási jogot 1460-ban. 1575-ben nagy pestisjárvány pusztított a városban. 1531-ben megalapították a már legendássá vált Sárospataki Református Kollégiumot, ami az akkori Magyarország egyik legjelentősebb oktatási intézménye volt.

1650-től egy ideig itt tanított a haladó szellemű pedagógus, Comenius. Sárospatak másik jelentős intézménye, az Eszterházy Károly Egyetem Comenius Kara ma az ő nevét viseli, 2000–2013 között a Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Kara, 2013. július 1-től tartozik az egri egyetemhez (főiskolához).

Sárospatak várát több híres nemesi család is birtokolta, többek között a Dobó család (itt volt Balassi Bálint esküvője Dobó István lányával, Krisztinával), a Lorántffyak, majd a Rákóczi-család. I. Rákóczi Györgynek itt ajánlották fel az erdélyi fejedelemséget.

A Rákóczi-szabadságharc viszontagságai nem kímélték a várost; hol a kurucok, hol a labancok birtokolták. 1708-ban itt tartották az utolsó kuruc országgyűlést. A város lakói aktív részt vállaltak az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban is.

1871-ig mezőváros volt, ekkor mivel e rang az egész országban megszűnt, nagyközséggé alakult. A 20. század elejétől 1956-ig járási székhely volt. Várossá 1968-ban nyilvánították.

Napjainkban Sárospatak rangos iskolaváros, ugyanakkor hangulatos történelmi jellege miatt csábító turistacélpont.

Megtekintésre érdemes:

• Sárospataki vár
• Sárospataki Képtár
• Domján-ház
• Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény
• Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeinek Múzeuma
• Szinyei-ház
• Tengerszem
• Trinitárius kolostor
• Vártemplom
• Sárospatak Város Termálfürdő és Camping

Az első feljegyzések szerint 904-ben vette hatalmába a környéket Alaptolma, Ketel vezér fia, s a gróf Cseszneky család őse, majd az Aba nemzetség birtokába került. 1110-ben Könyves Kálmán az Apuliából ideköltözött Casertai Rátold grófnak adományozta a területet.

Saturhalma a tatárjáráskor elpusztult. A túlélők – mivel ezt a lakóhelyet a Bodrog és Ronyva gyakori áradásai is állandóan veszélyeztették – nem építették újjá. Az új település („nova –villa”) helyéül a Ronyva patak jobb partját választották, a Sátorhegy tövénél. Ennek az első írásos említése IV. Béla 1256-ban készült okiratában történik. A pálos rend ekkor telepedett le az akkor még különálló településnek számító Barátszeren, a város legrégebbi részén.

Újhely 1261-ben kapott városi rangot V. István ifjabb királytól. Ekkor épült a vára is. III. Endre városnak („civitas”) nevezte „Saturala Wyhel” alakban.

I. Lajos király 1351-ben a legyőzött litván fejedelem fiának, Koriatovics Tódor hercegnek adományozta, aki rutén telepesekkel népesítette be. A 13 – 14. század folyamán végig királyi, illetve királynői birtok volt. Luxemburgi Zsigmond 1429-ben Pálóczy György esztergomi érseket és fivéreit tette meg a vidék urává.

A Pálóczy és a Perényi család hosszú időn át versengett, sőt hadat is vezetett egymás ellen Újhely váráért és birtokáért. 1533-ra sikerült a Perényieknek a birtokokat irányításuk alá vonni, akik protestánsok lévén, a katolikus intézmények helyett protestáns iskolát alapítottak Patakon és Újhelyen is. Az újhelyi vár jelentősége a sárospataki várkastély árnyékában egyre inkább csökkent. 1558-ban a várat Telekessy Imre császári hadvezér leromboltatta.

A várost 1566-ban a törökök kirabolták és felgyújtották.

1567 és 1573 között kamarai birtok, 1573-tól a Dobó családé. 1605 és 1607 között Bocskai István hajdúi szállták meg, majd 1608-ban Lorántffy Mihály lányai örökölték.

A Rákócziak 1616-tól birtokolták házasság révén. Lorántffy Zsuzsanna 1660-ban bekövetkezett halála után menye, Báthory Zsófia és unokája, I. Rákóczi Ferenc örökölte. 1640-ben az Újhelyi Oremus szőlő présházában Sepsi Laczkó Máté páter készítette az első aszúbort.

1697-ben egy újhelyi országos vásáron pattant ki Tokaji Ferenc felkelése, amely egész Hegyalját forrongásba hozta és előfutára lett a Rákóczi vezette szabadságharcnak. II. Rákóczi Ferenc Újhely fejlesztésére rendszeresen adományokat adott, testőrei számára külön utcasort építtetett. A szatmári béke után az elkobzott Rákóczi-birtok részeként Trauthson, osztrák herceg birtokába, majd kamarai kezelésbe került. 1806-ban – a pataki uradalom részeként – Bretzenheim hercegé lett.

Kereskedelme a 18. században megtelepedett görög és zsidó kereskedők irányítása alatt fejlődött és túlnőtt a város határain. A század közepén Zemplén vármegye végleges székhelyéül jelölték ki.

A lakosságot 1739-ben pestis, 1831-ben kolera, 1834-ben földrengés, 1845-ben árvíz pusztította. A szabadságharc alatt 1849 januárjában fegyvergyár működött Újhelyen. A bukás után a város lakossága ellenzéki magatartást tanúsított.

1871-ben a Magyar Északkeleti Vasút megnyitotta Szerencs–Sátoraljaújhely vonalát. A vasútépítés idején a városban nagy izgalmakat keltett a pályaudvar elhelyezése, mert az építtető vasúttársaság és az állam az indóház helyét máshová javasolta, mint ahová az újhelyiek óhajtották. Sátoraljaújhelytől Ungvárig a vasút 1872-ben készült el.

Az infrastruktúra fejlesztése gyors ütemű volt: a városi villamos erőmű 1896-ban létesült, a vízvezeték és csatornahálózat kiépítése 1906-ban kezdődött.

1833-ban nyílt meg az első közkórház, majd 1890-ben a város vezetése új kórház építéséről döntött, melyet 1905-ben adtak át.

A kiegyezést követően pezsgő kulturális élet jellemezte a települést. A „Zemplén megyei Híradó” 1862-től, a „Zemplén” című hírlap 1870 és 1944 között jelent meg. Színház épült (1883), megalakult a Kazinczy-kör (1902), sportegyletek szerveződtek (1890), tornacsarnok, fürdő nyílt (1900).

Sátoraljaújhely a 18-19. században mezőváros volt, 1871-ben pedig, amikor a mezővárosi rang az egész országban megszűnt, nagyközséggé alakult. 1899-ben a település rendezett tanácsú várossá alakult, vállalva a nagyobb önállósággal járó többletterheket.

A Sátoraljaújhelyi Törvényszéki Palota és Fogház 1905-ben készült el Czigler Győző műépítész tervei alapján.

A cseh haderő 1919. április 30-án elfoglalta a várost. A Tanácsköztársaság katonai egységei június 6-án foglalták vissza. A csehek augusztus 13-án ismét bevonultak és egészen 1920 tavaszáig megszállva tartották a környéket.

Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés következtében Újhely határvárossá lett. A város közel 2000 hektár területtel, egy iparteleppel, és egy vasútállomással lett szegényebb (az elcsatolt városrész az Újhely (Slovenské Nové Mesto) nevet kapta Csehszlovákiában).

A település a csonka Zemplén vármegye székhelye maradt, de elveszítette vasúti gócpont szerepét, kereskedelmi forgalma csökkent, gazdasági élete visszaesett. Lakossága a Szepes vármegyéből elmenekült magyar köztisztviselőkkel, hivatalnokokkal és azok családtagjaival gyarapodott.

A két világháború között a város fejlesztésére – bár történtek beruházások – a kormányzat összességében kevés erőt fordított. Az irredenta és revizionista mozgalom a város feletti hegyen Magyar Kálvária emlékművet állíttatott (1946-ban lerombolták, a rendszerváltást követően újjáépítették).

1924-ben Károlyi gróf kezdeményezésére megépült a város főútvonalán áthaladó kisvasút, amellyel a hegyközi Pálházától egészen Nyíregyházáig el lehetett jutni. A városon áthaladó szakaszt az 1980-as évek elején felszámolták.

1944. március 22-én a város börtönében fogva tartott politikai foglyok kitörtek. A német katonai segítséggel levert Sátoraljaújhelyi börtönlázadásnak 60 halálos áldozata volt.

1944 nyarán a város több mint 4000 zsidó lakosát deportáltak.

A negyedik és a második ukrán front egységei heves harcokat követően 1944. december 3-án űzték ki a német egységeket.

Sátoraljaújhely megyeszékhelyi rangját Zemplén vármegye megszűnésével, az 1950-es megyerendezéskor vesztette el.

Megtekintésre érdemes:

• Kazinczy Ferenc Múzeum
• Waldbott-kastély
• Magas-hegyi libegő
• Zenélő szökőkút
• Zempléni Magyarok Háza
• Kelet-Közép Európa leghosszabb bobpályája
• Zemplén Kalandpark
• Mozdonybontó

A település környéke már az őskorban lakott volt: Szerencs-Taktaföldváron újkőkori, a Hajdúréten Kőrézkori leleteket tártak fel.

Anonymus krónikája szerint Árpád fejedelem és vezérei Hung várából jövet a Takta mellett, a Szerencse hegyéig elterülő mezőn táboroztak le.

A 12. században a johannita lovagrend alapított itt kolostort. Szerencset a középkorban említik először: a plébániatemplomról első említése 1217-ből való. Az 1420-as évek körül Szerencs és környéke Brankovics György szerb despota birtoka lett. 1490-ben már mezőváros, a Rákóczi-család birtoka volt; 1507-től pedig Szapolyai János volt a helység ura. 1583-ban Rákóczi Zsigmond zálogba kapta Rudolf császártól Szerencs várát és a nemesi birtokot, majd 1603-ban a végleges adománylevelet is megkapta. 1605. április 17–20. között itt tartották azt az országgyűlést, amin Bocskai Istvánt Magyarország fejedelmévé választották. Hálából 1606. március 9-én Bocskai "kiváltságos mezőváros" státuszt ad Szerencsnek.

A 18. században a település fejlődésnek indult, ám a fejlődés a 19. században megtorpant. 1876-ban a községi törvény értelmében Szerencs a városi rangot is elveszítette. Az ipartelepítés azonban újra elősegítette a fejlődést. 1889-ben felépült a cukorgyár, amely az akkori Európa legnagyobb cukorgyára volt, majd 1923-ban pedig a csokoládégyár is felépült. 1930-ban már csaknem 7000 lakosa volt a településnek.

A második világháború után Szerencs a Szerencsi járás székhelye lett. Az 1960-as években a fejlődés új lendületet kapott, a meglévő gyárakat korszerűsítették, felépült a kenyérgyár és a gépgyár is, új iskolák nyíltak.

1984-ben Szerencs újra városi rangot kapott.

Az EU szabályozás reformjának következményeképpen 2008. március 10-én bejelentették a cukorgyár bezárását. 2009. március 10-én a gyár területén emlékparkot avattak és az önkormányzat emléknappá nyilvánította március 10-ét.

A monda szerint a Szerencs nevet Árpád fejedelem adta a városnak, amikor az Árpád-hegyen ezt mondta: „Ma ád (ebből származik Mád neve) Isten szerencsét (Szerencs) e tájon (Tállya) Ond (Ond) és Tarcal (Tarcal) vezéreknek.”

Megtekintésre érdemes:

• Rákóczi várkastély
• Cukormúzeum
• Képeslap-múzeum
• Játék-múzeum
• Községi fürdő

Regéc neve szláv eredetű, szarvat jelent. Regécet 1298-ban említik először, de ekkor valószínűleg a település még nem állt, csak a hegyről volt szó.

Nagy Lajos pálos kolostort alapított Szent Fülöp tiszteletére a falutól 1 kilométerre. A kolostor 1612-ben elpusztult, pontos helye jelenleg nem ismert.

A várat a 13. században építette feltehetőleg az Aba nemzetség; 1307-ből származik róla az első adat. Egy időben a Rákócziak is birtokolták. II. Rákóczi Ferenc itt élt ötéves koráig. A szabadságharc bukása után az osztrákok több más várral együtt lerombolták. Ekkor a település is elpusztult. 1750-ben több környező településsel együtt Trautson herceg telepítette be újra, német telepesekkel.

Megtekintésre érdemes:

• Regéci vár
• Országos Kéktúra

1270-ben említik először mint Teluky falut és bányatelepet, mint Füzér tartozékát. A telkibányai aranybányászatról szóló legkorábbi írásos adat 1341-ből származik. Telkibányát Nagy Lajos 1341-ben bányavárossá emelte. 1367 előtt Telkibánya déli részén egy fából készült kápolna állt. 1367-ben a telkibányai bányaispán engedélyt kért Nagy Lajostól a kápolna elbontásához, annak érdekében, hogy ispotályt építhessenek. 1395-ben fallal és bástyákkal volt övezve. Telkibánya a felső-magyarországi bányavárosok (Gölnicbánya, Szomolnok, Rudabánya, Jászó, Rozsnyó, Igló) szövetségének a tagja. 1447-ben Hunyadi János kormányzó Telkibányát a Rozgonyiaknak adományozta. 1517-ben Telkibánya lakossága 150 fő körüli. A felszín közeli aranytelérek kimerülése után bányászata hanyatlásnak indult, emiatt 1574-1757 között szünetel a termelés. A bányák újbóli megnyitását Mária Terézia rendelte el. A 19. század elején a telkibányai arany- és ezüstbányák még működnek, a településen vájárok és csillések is élnek. Telkibánya a regéci uradalom része volt. Gazdája előbb a Lórántffy, Thököly, majd Rákóczi-család volt, később a kincstár kezébe is került. 1825-ben a regéci uradalom tulajdonosa, Bretzenheim Ferdinánd herceg porcelángyárat alapított Telkibányán, a környékbeli kaolin-lelőhelyekre alapozva. Ez volt az első porcelángyár Magyarországon. A falut gyakran emlegetik Aranygombos Telkibányaként, úgy tartják hogy a templom keresztjét tartó gomb lehetett arany, amit akkoriban csak a gazdagabb települések engedhettek meg maguknak.

Megtekintésre érdemes:

• Vártemplom
• Kopjafás temető
• Jégbarlang
• Érc- és Ásványbányászati Múzeum
• Konczfalva romjai
• Szent Katalin ispotály és kápolna
• Károlyai vadászkastély - ma szállóként működik
• Aranyásók útja

Kisbányácskán 1794-ben szerzett birtokot Kazinczy Ferenc, de a magyar jakobinus mozgalomban betöltött szerepe miatt még abban az évben börtönbe került. Az építkezést csak szabadulása után fejezhette be, és 1806-ban költözött be feleségével, Török Sophie-val. A Trianoni békeszerződés következtében a falu az ország szélére került. Az új országhatár Ronyva lett a falu mellett, a Hegyközt elvágva a vasúttól, ami azelőtt bekapcsolta a térséget az ország vérkeringésébe. Ennek pótlására épült meg a Hegyközi Kisvasút, amely a Bodrogközi és a Nyírvidéki Kisvasúthoz csatlakozva tekintélyes, 200 kilométeres hálózatot alkotott. Ez egészen 1980-ig működött. Onnantól fogva a Borsod Volán (illetve előtte az elődei) szállították az utazni vágyókat. A Kazinczy-kert mellé Kossuth-kastély épült (tervezője Kotsis Iván), a kertje ma közösségi programok helyszíne.

Megtekintésre érdemes:

• A Magyar Nyelv Múzeuma